Legyél boldog minden nap!

Nem kell együtt élned az öregségi foltokkal!

Az öregedéssel együtt megjelenő pigmentfoltokat a túlzásba vitt napozás, valamint a nap sugarai ellen való védekezés hiánya is okozhatja. Az a megállapítás, hogy a foltok az életkor előrehaladtával jelennek meg, téves, hiszen ezek a bőrt évtizedeken át érő UV-sugárzás eredményei. Leginkább a kézen és az arcbőrön jelennek meg, és a bőr felső rétegének, vagyis az epidermisznek a hyperpigmentációját értjük alattuk.

Mik is azok a barna foltok?

Más néven “öregségi foltoknak”, „lentigóknak” vagy “májfoltoknak” is nevezik őket.  Leggyakrabban barna színűek, de szürkében és feketében is megjelenhetnek. A megjelenésükben a melanin lerakódás játszik szerepet. Ez az a pigment, amely színt ad a bőrünknek. Mérete és alakja változó, valamint a karon, a mellkason vagy akár a vállon is megjelenhet.

A pigmentfoltok megjelenése nemcsak a túlzásba vitt napozással függhet össze (ezt a formáját lentigónak nevezzük), hanem a máj rendellenes működésének, hormonális ingadozásnak (melasma) a jele is lehet. Emellett terhesség alatt vagy után (chloasma) is előfordulhat, valamint gyógyszeres kezelés mellékhatásaként és például a bőr állapotát érintő pikkelysömör, égés vagy az akné (gyulladás utáni hyperpigmentáció) következtében is.

Hogyan védekezhetsz ellene?

Első körben védd a bőrödet a nap sugaraitól! Amennyiben kimész a napra, mindig használj magas faktorszámú krémet vagy emulziót (lehetőleg SFP 30 vagy 50). A meglévő foltok kihangsúlyozása mellett az UV sugárzás a ráncokat is mélyítheti, vagy akár újak megjelenését is elősegítheti, illetve napégést és irritációt is okozhat.

Legtöbbször érdemes úgynevezett fehérítő krémet használni, amely a bőrön keresztül közvetlenül hat a foltokra és az elszíneződésüket is mérsékli. A több hónapos kezelés során a foltok fokozatosan kifakulnak.

A szépségszalonok által nyújtott kezelések is jók lehetnek. A lézerterápia a kezelések során fokozatosan pusztítja el a felesleges pigmentet. A krioterápia hűtési és fagyasztási eljárása során folyékony nitrogént és egyéb anyagokat használnak a foltokra, amely végeredményben a pigment eltávolításával is végződhet.

A dermabrázió és a kémiai radírozás a bőr felső felszínén (epidermisz) történő különböző eljárásokon alapul. Támogatják a sejt regenerálódását, így új, fiatalabb, egyenletesebb és egészségesebb megjelenésű bőrfelszínt hoznak létre.

A természetes gyógymódok is segíthetnek. A barna foltok elhalványításához a bőrsejtek regenerációjára van szükség. Ilyen hatása lehet a mindenki által jól ismert gyógynövénynek, az Aloé Verának, amely eltávolítja az elhalt sejteket a bőr felszínéről, behatol az epidermiszbe és új, egészséges sejtek termelését is támogatja. Amennyiben megoldható, akkor növényi pépet vagy minél magasabb Aloé Vera tartalommal bíró kozmetikumokat használj.

A csigák váladékának kivonata allantoinban, A-, C- és Evitaminokban, elasztinban, kollagénben, kalcium-karbonátban és enzimekben is gazdag. Ezek regenerálják és egységesítik a bőr megjelenését. A pigmentfoltok halványításában és a bőr megfiatalításában is segíthet.

Egy másik megoldás az antioxidáns szérum bőrön való napi alkalmazása lehet, amely semlegesíti a szabad gyököket, megfiatalítja a bőrt, hozzájárul a depigmentációhoz és regenerál. Válaszd az A-, C-, E-vitamin és a béta-karotin komplex folyékony változatait.

Ha meg szeretnéd előzni a pigmentációt, akkor a napon való tartózkodás esetén mindig használj magas faktorszámú SFP krémet. Évszaktól függetlenül, de különösen nyáron fontos ez, hiszen ilyenkor az UVA és az UVB sugárzás is nagyon erős.

Az öregségi foltok eltüntetésére kifejlesztett, BIO minősítésű krém két EGYEDI összetevőn alapszik:

Neurolight 61 G – ECOCERT minősítéssel – Pancratium Maritimumból, más néven tengeri nárciszból készült kivonat, amely a melanintermelés gátlásáról és a foltok felületének és telítettségének csökkentésével összefüggő hatásairól ismert.

– A SepiwhiteTM MSH – ECOCERT minősítéssel – természetes fehérítőszer a foltok elhalványítására és csökkentésére. Új módszer a pigmentáció csökkentésére és a ragyogóbb bőrért.

A krém elhalványítja a sötét foltokat, csökkenti intenzitásukat és méretüket. A klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a foltok felülete 42 napos használat után akár 63,4%-kal is csökkenhet!

További BIO termékeket és a BIO életmóddal kapcsolatos információt találsz a honlapomon.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!